Szept 8.
Atatürk Barajı
Szabi, en meg a lengyel fiu (Grzegorz) ugy döntöttünk szombaton, hogy masnap megnezzük az Atatürk Barajıt (duzzasztogat). Reggel 8-ra beszeltünk meg talalkozot, Grzegorz ebren is volt, de Szabinak kellett egy kis idö mig eszhez ter az elözö napi ivaszat utan. A gond nem a amasnapossaggal volt, hanem a rövid alvasidövel.
Kajat keszitettünk, es megreggeliztünk. Szabi 4 szem fokhagymat evett egy pohar Fantaval. Ezzel el is volt majdnem egesz nap.
Haromnegyed 9-kor keszen alltunk. A varos szelet stoppal akartuk elerni, mert nem tudtuk, melyik dolmuş megy arra. Kimentünk a Sanko Parkhoz, es meg is allt egy kocsi. Megertettem vele, hogy az Urfaba tarto utig vigyen el minket. Aztan megint stoppoltunk a varos szeleig, par perc utan mar türelmetlenek voltunk. Jött egy jo Audi, es mindenkeppen meg akartuk szerezni magunknak. A hüvelykujjam felmutatasa helyett lefele integettem, (mint az ut szeli szolgaltatok), es bevalt! Beszalltunk a kocsiba,es irany a varos szele.
A soför a dicseret miatt talan (jo a kocsija), vagy talan mindig igy vezet, de nem kimelte a kocsit. Mentünk 130-cal a kocsik közt. Valamiert a ketsavos uton a törökök nem szeretnek jobbrol elözni. Inkabb rafutnak a masikra, es villognak, dudalnak 1 meterre mögötte, minthogy jobbrol a tök üres külsö savban megelöznek a lassu kocsit. Mi is parszor közel voltunk, hogy belerohanjunk valakibe, de a legmelegebb helyzet az volt, amikor a külsö es belsö savban levö ket kocsi közt elmentünk (mit elmentünk, atsuhantunk!). kivetelesen jobbrol elözte a belsö savban levö kocsit, de az meg begyorsitott, a külsö savban meg haladt valaki erörebb. A ket kocsi mar majdnem egymas melle ert, de volt meg epp egy audinyi hely egy gyors elözeshez. Azt hittem a mellettem levö visszapillanto nem fogja tulelni (talan en sem), de megoldotta a soför. Kiertünk a varosbol.
Egy mikrobusz vett fel minket, es a szomszed települesig, Nizipig vitt. A varos elejen tett ki minket, igy gyalog tovabbmentünk a masik vege fele. Minden lampanal remeltük, hogy a következö az utolso, de mindig volt meg egy. Keresztülgyalogoltuk a varost, es a masik vegen felvett minket valaki a következö varosig, Birecikig. Ott a szokasos kanyarunkban ujfent stoppoltunk. Meg is allt egy regebbi kocsival egy eltorzult arcu ember. Nem nagyon tetszett, de hatha minden rendben lesz. Mikor beszalltunk, mondta, hogy penzert visz el minket. Rögtön kiugrottam, a többiek is kiszalltak, es mondtuk, hogy nincs penzünk. Majd megallt nekünk egy harmincas apuka a ket kisfiaval. Az elöl ülö fiu atengedte nekem a helyet, ö hatrament, a többiek beültek közejük. Nagyon rendesek voltak, a ferfi beszelt egy keveset angolul. A Coca Colanal dolgozik, valoszinüleg irodista. Egeszen Şanlıurfaig vittek minket, a nagyszüleihez mentek. Meg szerencse, hogy a nagyszülök azon az uton laknak, ami nekünk kellett.
Egy supermarketben (Bim) vettünk vizet meg kekszet, a benzinkuton pisiltünk, majd stoppolas megint. Viszonylag messze voltunk a varos szeletöl, es a rendörök elhajtottak minket. Mondtak, hogy menjünk kijebb. Megint seta.
Nem igazan akartak felvenni minket. Voltak, akik megalltak, de mashova mentek, vagy csak kikiabaltak ezt-azt az ablakon ’vicces’ fiatalok. Mar-mar azt hittem fel kell adnunk az utazast, tul sok idö telt el. Mire odaerünk, jöhetünk is vissza, ha nem akarjuk, hogy ranksötetedjen. Vegül megallt egy közepkoru ferfi egy jobbfele autoval. Elmutogattam neki, hogy a Diyarbakırbe tarto uton van egy leagazas a mi celunk fele, oda akarunk eljutni. Megertette. Varatlanul lefordult egy földutra, kerdeztem hova megy, mondta, hogy a keresztezödeshez. Meg is erkeztünk oda, ö meg ment tovabb.
Ezutan ket ferfi es egy kisfiu vett fel minket. Mi harman bezsufololdtunk melle a hatso ülesre. Bozova hataraig vittek minket. Ott utepites volt, a forgalomeltereles miatt abban remenykedtünk, hogy le tudjuk inteni a lassu kocsikat, de nem jött össze. Elindultunk a varos fele. Talan be is ertünk, talan nem, mar nem emlekszem, talan keresztül is mentünk rajta.
Leintettem, vagy megallt nekünk egy ös Renault. Utközben magyarazott valamit az iszlamrol. Kaptunk töle angol nyelvü könyveket is, es mondta, hogy visszafele elvisz minket Urfaig. Ennek nagyon örültünk. Elvitt minket a duzzasztogat bejarataig, de a kapun az örök nem engedtek be minket. Visszavitt minket kb. 500 meterrel egy keresztezödesig. Ott is be lehet menni. Ott felhivta egy angolul beszelö baratjat. Azt hittem a visszaut talalkozohelyet fogjuk megvitatni, de kiderült, hogy gyorstalpalot akart adni telefonon az iszlamrol. Ott helyben meg akart teriteni minket. Par perc dögunalmas beszelgetes utan sikerült megszabadulni töle, talan abban maradtunk, hogy mindenkeppen talalkozunk, vagy emailezünk majd.
Mondta a soför, hogy ha vegeztünk, csak integessünk neki, es visz minket Urfaba. Ott helyben megfogadtuk, hogy ezt nem fogjuk megtenni.
Megint stoppoltunk, de alig volt auto. Majd megallt egy dolgozo, es mondta, hogy par perc utan visszajön ertünk. Vissza is jött, es elvitt minket a ’latogatoközpontba’.
Ha tudtuk volna, hogy csak 300 m seta, nem varunk a kocsikra.
Kilenc kocsi kellett, hogy a 200 km-es tavot megtegyük, es kb. 5 ora a normal 2 helyett.
Egy kis pihenö es tea utan ugy döntöttünk, latni akarjuk a felduzzasztott folyot, es uszni is akarunk, ha itt kell aludnunk akkor is.
Elindultunk feljebb, de hamarosan egy nagy bejaratba ütköztünk biztonsagi örökkel. Ök közöltek, hogy nem mehetünk tovabb. Csalodottan visszaindultunk. Lefele lestoppoltunk egy kocsit, mondtuk, hogy a folyohoz akarunk eljutni. Az elöbbi keresztezödesig vittek minket. Utközben befordultunk valami kempingbe. Ott egy csomot kanyarogtunk, majd valahol kirakta utasat, aki azt hitte Magyarorszag valahol Afrikaban van, de remelem sikerült helyreraknom. Kifele menet lattuk, hogy van egy nagy uszomedence is csuszdakkal.
A keresztezödesnel mondta a soför, hogy 2 km jobbra a folyo. Elindultunk gyalog, közben stoppoltunk. Feltavnal felvett valaki, es a hidnal kiszalltunk.
Itt a meder környeke füves, bokros, fas volt.
Probaltunk egy homokos, tiszta reszt tallani, de ugy tünt ahhoz meg sokat kell gyalogolni. Meglattam egy lefele vivö ösvenyt, es volt nemi kavicsos tisztas is. Ugy döntöttünk jo lesz.
Letelepedtünk. A viz nagyon tiszta volt. Elöször ruhastol mentünk a vizbe csak bokaig, de elkepesztöen hideg volt.
Meg nehanyszor ’megmertük’ a viz hömersekletet a labunkkal, es arra jutottunk, hogy lehetetlen itt uszni. De nem azert jöttünk ide, hogy szarazok maradjunk. Nem azert cipeltem a buvarcuccot, hogy most visszaforduljunk. Korabban amugy is elhataroztuk, hogy bemegyünk a vizbe, ha mar eljöttünk idaig. Tul sokat utaztunk ahhoz, hogy feladjuk. Nem volt visszaut, gatyara kellett vetközni (fürdögatyara), es irany a viz. Elöször csak labszarközepig jutottunk. Fel perc utan kijövet fajt a labunk a hidegtöl. Szabi mondta, hogy uszott mar ket fokos vizben, ez se lehet gond. Eleg optimista volt meg akkor.
Parszor meg bementem-kijöttem, minden alkalommal egy kicsit melyebbre. Kb. combközepig jutottam el. Lehetetlennek tünt az uszas, a többiek mar fel is adtak. Talan en is fel akartam adni, de aztan bementem derkig. Ez volt a holtpont, ezutan mar le tudtam guggolni szepen lassan. A lengyel fiu le is borult volna elöttem tisztelete jeleül, ha nem lett volna ö is terdig a vizben. Mar nyakig a vizben guggoltam. Emberfeletti teljesitmenyem öt is inspiralta, ö is megmartozott a vizben, de orditva ment ki a partra. Toporzekolt, es a k. betüs szot ismetelgette (lengyelül ugyanugy van, es ugyanazt jelenti). Szabi is a ferfiak köze akart tartozni, bement derekig a vizbe, es uszasra keszen allt. Mondtam, hogy ne legyen örült, de belevetette magat a vizbe.
Az arca eltorzult, es gyorsan kifele uszott. Mikor vegre kijutott, visitva toporzekolt a parton. Alighanem hidegnek erezte a vizet.
En meg visszamentem parszor, egyre jobb volt, uszni is tudtam, de 30-40 mp utan mindig ki kellett jönni. A buvarkodasnak bucsut mondhattam, 1 perc utan talan nem is elnek. Ket meter melyen pedig ki tudja milyen hideg varna ram.
A többiek feladtak meg egy probalkozas utan, de en kezdtem elvezni. Mentem volna meg, csak lassan indulni kellett. Megszaritkoztam, közben Szabi apro (2 cm) rakokat gyüjtött egy üditösüvegbe. (Masnap meghaltak, valoszinöleg tulmelegedtek)
Visszamentünk a hidhoz, es stoppoltunk. A legelsö kocsi megallt nekünk. Egy öreg Renault, benne egy 60-as es egy 70-es bacsi. Mikor beszalltunk volna, odaert a hitteritö. Jelzett, hogy mehetünk vele. Mondtam a többieknek, hogy szalljanak be, neki meg jeleztem, hogy ’bocs’, de velük megyünk. Szerencsere problema nelkül lemondott rolunk, es tovabbment. Feltem, hogy harcolni fog a tatakkal a lelkünkert. Hogy miert jött eppen akkor arra? Talan ott ’jarörözik’, hogy lecsaphasson a kereszteny turistakra.
A tatak egeszen Urfaig mentek, eleg ’kemenyek’ voltak, nyomtak a 40 eves kocsinak. 110-zel is mentünk. A többiek jol bealudtak a hatso ülesen.
Urfa közelebe erve lekanyarodtunk egy földutra (kavicsutra). Kerdeztek, hogy a központba megyünk-e, mondtam, hogy Antepbe. A reakciojabol megertettem, hogy ez a lekanyarodas meg jo is lesz nekünk.
Itt sem kimeltek a kocsit, 70-nel mentünk az öklömnyi köveken vagy 6-7 kilometeren keresztül. Aztan beertünk a varosba, ott ketszer is utbaigazitast kertek, majd pont ott raktak ki, ahol stoppolnunk kellett. Korabban mar voltam ott.
Egy kis seta utan felvett minket valaki, de csak kb. 5 kilometerre mentünk vele. Aztan ket fiatal vett fel minket, de ök se vittek csak 30-35 kilometerre Suruçig.
Ekkor mar este 7 volt. Mindjart besötetedik, kene egy kocsi egeszen Antepig.
Senki sem allt meg, vagy nem oda mentek, ahova mi. Közben szepen besötetedett.
Azon golndolkoztunk, hogy a mellettünk levö szemethalombol tüzet kene gyujtani, hogy lassanak minket, vagy felgyujtjuk Grzegorzt.
Mar sötet volt, amikor visszatolatott egy fiatalokkal teli kocsi, beszeltek angolul, kerdeztek hova megyünk. Mondtak, hogy itt a sötetben senki sem fog felvenni minket, mert nem latnak. Menjünk a fenybe.
Elindultunk egy közlekedesi csomopont fele, az alaposan ki volt vilagitva. Megalltunk ott, ahol az ut kettevalt az Antepbe tarto autopalyara es a normal utra. Igy ketszeres eselyünk van.
Hiaba a feny, elmentek mellettünk, csak egy kamion allt meg, de ö csak a varosig ment. Meg egy-ket dolmuş akart felvenni minket, de elhajtottuk öket.
Viszont 50 percnyi varakozas utan mar fizetni is hajlandok voltunk. Meg is allt egy dolmuş, kerdeztem mennyi Antepbe az ut, mondtak, hogy 15 lira. Mondtam, hogy 10-et megadok erte, mondtak, hogy 15, mondtam, hogy nincs penzünk, csak 10 lirank van. Beleegyeztek. Grzegorz vegre fellelegezhetett.
Fizettünk, nem akartam nagyobb cimletet adni, nehogy megtudjak, több penzünk van. Grzegorz külön fizetett, es kesöbb visszakapott egy csomo penzt. Valami nagyobb cimletet hasznalhatott, meg jo, hogy nem kötöttek belenk. A dolmuş szük volt, de legalabb kenyelmetlen.
Antepbe beerve le kellett volna szallni, de lustak voltunk megkerdezni, hova megy. Remeltük, hogy a központba tart. De aztan egyre vilagosabb lett, hogy a buszpalyaudvaron fogunk megallni. Az meg a varos szelen van. Igy is lett. Kerdeztem, hogy bemegy-e a központba, de azt mondta, csak kesöbb.
Visszasetaltunk az egyik föbb uthoz, es stoppoltunk megint, de csak a taxik es dolmuşok alltak meg, öket meg elkergettük. Vegül sok seta utan felszalltunk egy dolmuşra, ami azt mondta, hogy a Sanko Parkhoz megy. A stadion mellett tett le minket, onnan azert eleg messze van a Sanko Park. De Szabinak ismerös volt az utca, mint kiderült az en utcam egyik keresztutcajanak vegenel voltunk.
Hazamentem, lepakoltam a cuccaimat, majd irany az egyesület es vacsora.
Aznap igen sokat gyalogoltunk varosokon keresztül, varosokon belül, meg mindenhol. Idönkent az autosok futtattak meg minket, ha nem idöben fekeztek, akkor futnunk kellett utanuk. 20 km-t szerintem megtettünk, de fura mod nem volt faraszto.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése