jan. 25

Adana

Vegre bementem egy dzsamiba

Szombaton Adananak vettük az iranyt. Nem egy turistaparadicsom, de talan van mit megnezni ott is. Akartam is mar oda menni, miutan a Google Earth-ön lattam, hogy közvetlenül a varos felett van egy hatalmas csipkezett, összevissza alaku to a hegyek/dombok között. Meg ott van meg Törökorszag harmadik vagy negyedik legnagyobb dzsamija. Ezt beszeltük meg talalkozohelynek, miutan 13-an indultunk, 5 csoportban. 

A tohoz vegül nem jutottam el, csak a dzsamit lattam kivülröl-belülröl, hogy miert, ime a törtenet:

Elözö este ravettek, hogy tartsak a csapattal, mert kell meg egy fiu. Nem kellett, rajtam kivül 5 lany es 4 fiu volt, de igy legalabb kettes csoportokat tudtunk alkotni (masnap reggel meg 3-an csatlakoztak). 

Az elörejelzes esöt mondott, de hatha nem azunk el. Autopalyan kb. 220-230 km, 2 ora, persze csak ha sajat autoval rendelkezik az ember, vagy ha sikerül rögtön kifogni valakit, aki oda megy. 

Reggel 6-os talalkozot beszeltünk meg, hogy reggeli utan 7-kor mar el tudjunk indulni. Kibuszoztunk a nagy utig, ahonnan egyszerübb (lenne) stoppolni, ha nem arra lenne az ipari park. Rendkivüli a munkasokat szallito buszforgalom, amik ezer eves leven, okadjak a füstöt. Nem latjuk tölük azt a nehany szemelyautot, ami jön, ök se minket a mindent beborito füsttöl. 

Felsorakoztunk szepen az ut szelen. Minket vettek fel utoljara 25 perc utan. Csak par kilometert mentünk, meg a varosbol sem ertünk ki. A következö (uj) kocsival mar joval többet mentünk, es szerencsere az autopalyan, de lekanyarodott, ugyhogy megint stoppolni kellett. Közben beert minket az elsönek felvett 3 fös csoport. Egy dupla fülkes (vagy mi annak a neve) kisteherautoval jöttek összesen 7-en a max. 6 szemelyes jarmüben. Ez nem aggasztotta a sofört, minket is fel akartak venni. Köszönjük szepen, varunk egy üresebb kocsira. 

Volt egy szivatos kamion, megallt, de miutan futottunk utana vagy 100 metert, inkabb elhajtott. A következö kamion mar megvarta, hogy beszalljunk. Vele is mentünk egy jo darabon. 

Utközben megallt reggelizni, talan minket is meghivott volna, de csak a teat fogadtuk el. 

Kitudjahol tett ki minket, de meg nem eleg közel Adanahoz. Onnan egy Transittal mentünk tovabb. Vele talan 40 km-re megközelitettük a varost. 

Elkezdett csöpögni az esö. A 11 oras talalkozora mar nincs eselyünk, jöhetünk is vissza, ha vegre odaerünk. 

Meg elazas elött felvett az utolso kocsi. Egy ’modern’, de meg mindig ronda Dacia. Egy huszas meg egy harmincas fekete zakos ferfival. A belvarosba mentek, elvisznek minket a dzsamihoz. Szuper. 

Elötte meg megalltak egy ekszerüzletnel. Biztos ajandekot vesznek. 20 perc varakozas utan elegem lett. Az esö is esik. Megkerdeztem a jarokelöket, messze van-e a dzsami? Lelkesen magyaraztak, hosszan es gyorsan, azt hiszik ertem öket. Az azert lejött, hogy messze van. 

Irany az ekszerbolt, mit üzletelnek ott ilyen sokat? Es tenyleg ezt tettek! Ekszerkereskedök voltak, epp egy csomo gyürüt adtak el. Mondtak, hogy 5 perc, abbol 10 lett, de aztan elvittek a Sabancı Cami-hoz. 

Elmult del, ettünk egy dönert, aztan irany a dzsami a csöpögö esöben. 

Meglehetösen nagy, ezert nem csak az imadkozok jarnak oda, hanem a turistak is. Az udvarban rögtön mellenkszegödött egy angolul beszelö idegenvezetö, hogy szivesen elmondja a dzsami törtenetet. Az idegenvezetök itt nem ramenösek, gyorsan meg lehet szabadulni tölük. 

Nem tudom, hogy itt volt-e az ideje, de odabent epp imadkoztak paran, ennek ellenere könyeden bejutottunk. Az se volt gond, hogy Bori nö, csak a cipöket kellett levenni. 

Belülröl is szep, talan szebb is mint az atlag dzsamik. Butorzatra nem kellett sokat költeni, csak a kb. 500 m² szönyegre.

Az udvar is hatalmas, itt-ott kisebb elkeritett reszekkel. Gondolom itt meg lehet vittani a közeleti kerdeseket. 

Kesve erkeztünk, ideje menni. A Seyhan folyon felfele setaltunk parkokon keresztül az autopalya fele. 

Itt a parkokban es nehol az utcan is narancs- vagy mandarinfak vannak szabadon, es januarban is erik. 

Vittem haza kettöt, de mediterran lakotarsam felvilagositott, hogy ez vad narancs. Olyan vad, hogy jobb, ha nem eszem meg! 

Az egyik hidon atkeltünk a folyon, de az meg nem az autopalyahoz vezetett, igy utbaigazitast kertem egy rendörtöl. Valami piszlicsare balesethez kivonultak vagy 10-en. Beszelt valamennyire angolul, ertetlenkedett, hogy mit akarunk az autopalyan kocsi nelkül, de vegül megmondta az iranyt. Közel voltunk, de meg menni kellett. Lestoppoltunk egy kocsit. Az egyenruha miatt azt hittem rendörök, de biztonsagiak voltak. Elvittek a felhajtoig. 

Onnan egy öreg autoval mentünk egy benzinkutig, azt javasoltak, kerdezzük meg, megy-e valaki Antepbe. Inkabb az ut szelen maradtunk. 

Egy kamion allt meg. Örült, hogy magyarok vagyunk. Korabban többször volt fuvarja Magyarorszagon keresztül. Teteszik neki az orszag. Valahogy szoba került, hogy nincs (sok) penzünk, mar nyult is a tarcajaert, hogy szivesen ad. Alig sikerült lebeszelni rola. Aggodott ertünk, mert ö nem Antepbe ment, ha besötetedik nehez lesz autot talalni (vagy lehetetlen). 

Aztan megalltunk egy kulturalt ut menti etteremnel. Bösegesen kaptunk enni, Bori nem is tudta legyürni. Közben vegighivta az összes ismeröset, hogy van-e fuvar Antepbe, de vagy nem dolgoztak, vagy messze voltak. Mentünk tovabb. Valahol delnek kanyarodott, ott elbucsuztunk. 

A következö kamionnal is csak Osmaniyeig jutottunk, ami kb. feltav. Hamarosan sötetedik. Egy Mitsubishi kisteherautos vett fel minket. Jokedvü, beszedes ember volt. Elvalt 3 honapja, van egy fia. Azt mondta, Anteptöl 20 km-re all meg. Az jo, azt a 20 km-t mar sötetben is megtesszük valahogy. Aztan megnezte a GPS-en, es 60 volt az a 20. Autopalyan meg inkabb 80. Ez nagyon nem volt örvendetes. 

Faltuk a kilometereket a sötetben, csöpögö esöben, alagutakon at. Nem allt tul jol a szenank, 80 km-t menni busszal tul draga nekünk. Ha elfogadtuk volna a penzt a soförtöl (ha Szabi ott lett volna)! 

Egyszer csak egy kamionra mutat a soförünk, hogy az Antepbe megy. Ez tök jo, de minket ez hogy erint? Valahogy erintkezesbe kene lepni a vezetöjevel, megallitani, elmagyarazni neki, hogy stopposok vagyunk, es vigyen el minket. Pont erre keszült a soförünk! Melle huzodott, lehuzta az ablakomat, es atkiabalt neki, hogy alljon meg. 

Lehuzodtunk, es lezajlott az utascsere. Talan ismertek egymast, vagy csak rendes volt a masik is, nem tudom. 

Vele vegre eljutottunk a varosba. Onnan busszal mentünk egeszen az egyesületig. 

Mi voltunk a legutolso csoport, amelyik Adanaba ert, de a legelsö, amelyik vissza. 7-re mar otthon voltunk. Az egyik csoport (elükön a török Mehmettel) hajnali 1-re ert haza.

Jan 18

Kilis

Az egyterüek napja

Mult heten Kilisbe mentünk, az illegalis alkohol es cigi-beszeerzö települesre. Nepszerü az olcso (olcsobb) alkoholvasarlasi lehetöseg miatt egyes önkentesek köreben. Ezenkivül talan semmi vonzo nincs a varosban. Most voltam elöször, mert az volt a legközelebbi hely, amit meg nem lattam, es egy nap alatt le lehet zavarni.
7-en mentünk, 3 csoportra oszolva. Jobb hijan Szabi is velünk tartott. Gyakorlott Kilis-utazo (de most ki tudja miert nem vett alkoholt, es senkit sem tudott erröl meggyözni).
A repterre vezetö uton lehet eljutni oda, a varos keleti vegeben. Szabi mindig az egyetemtöl (nyugati oldal) ment a deli elkerülö uton. Ez ertelmetlen megkerülese a varosnak (vagy nem?).
Kivezettem a csoportot a keleti oldalra a bazaron keresztül (2,5 km seta, de vasarnap leven minden zarva) egy nagy sugarutig, ahonnan mar kistoppolhatunk az elkerülö utig.
Az en csoportomat vettek fel utoljara. Közben összefutottam egy regi ismerössel (meg nyaron vett fel minket Mersinböl visszafele). Mondta, hogy onnan nehez Kilisbe stoppolni, az emberek inkabb a deli elkerülöt hasznaljak (de mi ebben a logika?). Ha a fene fenet eszik is innen mar nem megyünk vissza. Itt fog felvenni valaki.
Jött is valami etelszallitos kisarufuvarozo kocsi. Beültem a soför melle, a spanyol lany meg egy masik olasz fiu hatra a rakterbe, elöarukent. Az elkerülöutnal szalltunk ki. Itt nehezen ment a stoppolas (igaza lett az ismerösnek). De aztan megint jött egy egyterü egy idösebb ferfival. Ha jol emlekszem jart Magyarorszagon. A karkamışi keresztezödesnel rakott ki minket.
Megint varakozas, majd egy ujabb egyterü fiatal soförrel, es az uj olasz lannyal es fiuval. Nem ertem, hogyan elöztük meg öket, amikor elöbb indultak, mint mi. Nem is lattuk öket az ut szelen. Bezsufolodtunk hatra negyen, Ciacomo elöl. A repteri keresztezödesig jutottunk. Ott ujra szetvaltunk, az olaszok kisse fentebb probalkoztak.
Minket egy taxis akart fejenkent 15 liraert Kilisig vinni, de inkabb nem. Az olaszoknak megallt egy ujabb egyterü. A mazlistak, de aztan minket is felvett a soför. Vegre eljutottunk Kilisbe, egeszen a talalkozopontig.
Par perc utan mindenki odaert. A közelben vettünk dönert, majd vissza a bazarhoz, mert Szabi utközben összefutott egy motoros ismerösünkkel, aki csatlakozott hozzank.
Mig tanakodtunk, hogy hova menjünk, mit csinaljunk ebben az unalmas varosban, körenkgyültek keregetö utcagyerekek. Valoszinüleg szir menekültek. Penzt nem adtunk nekik, akkor a kaja is jo. Elkertek a döneremet, odaadtam. Ugy kiteptek a kezemböl, hogy csak neztem. Tenyleg ehesek voltak.
Varosnezö turara indultunk.

Semmi erdekes, menjünk haza. Mondtam, hogy visszafele alljunk meg a közeli tonal, amit a Google Earth-ön lattam. Elöte meg vettünk baklavat, aminek egy reszet egy ehes kislanynak adtam.
Az olasz lany a törökkel ment a motoron, igy tudtunk ket csoportot alkotni.
Egy Dacia kinezetü ös Renault vett fel minket. Szerintem ö is alkoholbeszerzö turan volt. A to melletti faluba ment, tökeletes nekünk.
Mi voltunk az utolsok, akik a tohoz ertünk, Szabi csapata mar javaban dagonyazott a sarban. Sikerült megtalalniuk es atkelniük azon a par meternyi saron, ami csak ott volt. Az egesz to környeke egyebkent szaraz.
Nagy cipötisztitasba kezdtek, mi meg röhögtünk rajtuk.
A to csalodas volt, valami szennyto lehet.

Azert megkajaltam a partjan, mielött visszaindulunk (ott nincs ehes gyerek, aki kiegye a kezemböl). Silviat es a motorost nem talaltuk, ugyhogy az elöbbi felallasban hazaindultunk. Ök majd jönnek motorral.
Ket pasas vett fel egy uj Volkswagennel, Antepbe mentek. Egyszer csak hatrafordult az anyosülesen levö, hogy penzt ker az utert. Nem tudtam viccel-e, vagy komoly, vagy most csak vicc, de kesöbb komoly lesz. Adtam a hülyet, hogy nem ertem. Azert feltünt nekik, hogy többet tudok törökül, mint mondom. A deli elkerülön vittek be a nyugati oldalra az egeytemhez. Elköszöntünk tölük, gyorsan, nehog yeszükbe jusson a penz. (Aztan otthon megneztem a szotarban, mit jelent a şaka (vicc).)
Busszal mentünk a központba, utközben felszallt Ayhan is (az egyik mentor). Mondta, hogy Silvia meg a motoros meg varnak rank. Bukosisak nelkül nem jöhetnek vissza. Upsz! Ayhan merges meg csalodott volt. Ugy volt, hogy együtt mennek a motorossal Kilisbe. Ket ora vart ra.
Vegül hazajutottak, kiteve a lanyt egy rendöri büntetesnek, meg a menetszelnek. Szipogott is, de nem volt ılyan dühös, mint Ciacomo gondolta. Legalabb lesz mit meselni az unokaknak.

Jan 10

Zeugma 3

Ket uj olasz önkentessel bövült a gyerekprojektes csapat (azota a fiu mar haza is ment 6 vagy 9 honap helyett 3 het utan, mert talalt egy gyakornoki lehetöseget.)
Az erkezesük utani elsö hetvegen elvittem öket Zeugmaba, most mar kifejezetten a dombokon keresztül. Hülye, aki az uton gyalogol, mikor nyaktörö helyeken is oda lehet jutni.

A duzzasztogatig sikerült kocsival eljutnunk, onnan fel a dombra, es irany Zeugma. A hajokikötönel most masok dolgoztak, nem tetszett nekik, hogy ott maszkalunk. Legközelebb talan ki kene kerülni azt a helyet.
Mikor vegre elertük az öblöt, ahonnan mar a folyoparton lehet menni, eszre kellett vennünk, hogy magasabb a vizallas, mint egy hete. Az a 15-20 cm pont ellepte azt a kis partszakaszt, ahol a multkor mentünk. De sebaj, minimalis kerülövel atszeltük a dombokat.

A viz meg szebb volt, mint a multkor, gyönyörü kek es tiszta.

Megneztük a muzeumot, meg a part menti  romokat, majd a bejarattol balra levö romokhoz mentünk. Egy uj garnitura jandarma teljesitett szolgalatot (katonaknak kinezö rendörök vagy katonak, gepfegyverrel a vallon. Ez itt normalis. Minden rendörseget gepfegyveres örök vedenek. Kicsit keletebbre a pancelozott jarmüvek az utcakep megszokott reszei.) Megkerdeztem az egyiküket, hogy megnezhetjük-e a romokat ott is. Ö megengedte, nem ugy, mint a masik egy hete.
Talan maganterület, mert pisztaciafak vannak ott. De a lenyeg, hogy megint lathattam, es fotokat is tudtam csinalni.

Visszafele mar az uton jöttünk, ott is akad latnivalo egy ponton.

Arra meg ra kene jönni, hogyan lehet lejutni a folyohoz.

dec. 29

Ciciland

Nagy örültseg volt odamenni

A szombati zeugmai turank utan az az örült ötlete tamadt Szabinak, hogy vasarnap menjünk el Malatyaba. Nem tudunk tul sokat a varosrol, csak azt, hogy meg kell neznünk. Akiket kerdeztünk, azt mondtak, hogy szep. De hogy az epületeket kell-e nezni, vagy a tajat, azt nem mondtak.
Kertem egy kis gondolkodasi idöt, mert elegge faradt voltam az elözö kirandulasok miatt (volt mar egy par kilometer a labaimban), es plakatot kene csinalnom. Vegül ugy döntöttem egye fene, menjünk. A reggel 6-os indulast felalkudtam 6:30-ra. Valamit aludni is kene, amiböl nem sok lett. Hajnali 1-ig irtam az elözö utrol.
Malatya 240-250 km-re van tölünk eszakra a hegyek közt. Kocsival kb. 3 ora, nekünk kell vagy 4. Gondoltam majd ülünk szepen a kocsikban orakon at, tudunk pihenni. Gyorsan szetnezünk a varosban, es 2-kor irany haza, hogy ha szerencsenk van talalunk sötetedes elött egy kocsit Antepbe. A sok setababol mar eleg volt, ma csak kocsikazunk.
Azert teljesen nem nelkülözhettük a labunkat, kimentünk a stoppolo helyünkre, majd meg egy keresztezödessel feljebb. Ez azert mar kicsit sok.
Vasarnap leven nem volt nagy forgalom. Egy egyterüvel kivitettük magunkat a nagy utig, majd egy zsufolt mikrobuszba vettek fel minket a munkaba igyekvö ferfiak es asszonyok. Mentünk velük nehany kilometert, majd egy szemelyautoval a varos nyugati hataraig.
A következö jarmüvel (kamion) mar mentünk vagy 50 km-t a kahramanmaraşi keresztezödesig. Utközben volt egy szakasz, ahol sziklak közt haladtunk. Nem voltak magasak, de szepek, es maszhatoak. Aztan egy huszoneves srac vett fel minket egy uj Fiattal. Török szokas szerint a fütes a maximumon, de ö nem nyitotta le az ablakot, ahogy masok, hanem poloban es mezitlab vezetett. Tul hangosan hallgatta a zenet, idönkent cigizett es telefonalt, volt hogy egyszerre mindket keszülekkel. Eleg sokat mentünk vele, de messze nem annyit mint gondoltam. Mikor kitett, meg mindig volt vagy 130-140 km hatra.
Ezutan 3 villanyszerelövel utaztunk 10 km-t, valami helyszinre igyekeztek. Egy keresztezödesnel raktak ki. Forgalom alig, körülöttünk hegyek, hat csinaltunk nehany kepet.

Aztan jött egy idösebb bacsi, es mentünk vele 20-30 km-t a hegyek közt a szerpentinen. Ö is, a kocsi is koros, de igen jol haladtunk. Nagyon szep a taj. Balra hegy, jobbra szakadek.
Megint az ut szelen vagyunk, jo lenne mar odaerni. Haladnunk kell, ha visszafele is ilyen gyer lesz a forgalom.
Megallt egy uj sportterepjaro. Egy kis rendezkedes utan beültünk hatra a ferfi (42 eves) es az anyja möge. Malatyaba tartottak. Nagyon rendes pasas volt. Jolszitualt, beszelt valamennyire angolul, Budapesten is jart. Az anyja folyamatosan beszelt, de eleg volt neki, ha neha kapott valaszt. Az egyik faluban meghivott teara a ferfi. Egy lepukkant teazoba mentünk, nöknek tilos (legalabbis nem szokas), addig anyuka az anyosülesen vart. Teazas közben megkerdeztük mit is kene megneznünk Malatyaban. Felhivta valamelyik ismeröset, es adott nehany tippet.
Fel 12-kor vegre beertünk a varosba. Mentünk egy darabon, de igy is a külvarosban tettek ki minket. Nem tudjuk miert, mert meg mentek befele. Az ott parkolo rendöröktöl kerdeztük, hogy messze van-e a belvaros. Igen! Ujra stoppoltunk, fel is vett valaki. Mondtuk mit akarunk megnezni, es elvitt oda. Igen sokaig tartott az ut a belvarosig, öröm lesz majd kijutni hazafele.
Lefotoztuk a dzsamit, amit meg kellett neznünk.

A Kervan Seray messze van, ugyhogy tettünk egy setat a belvarosban.
Olyan a varos hangulata, mint a Fekete-tenger partjan. Nyüzsgöbb, europaibb.

Visszajutottunk a dzsamihoz. A fedett bazar nagy csalodas volt, tele modern unalmas üzletekkel.
Fel egy lehetett, ugy döntöttünk, nem varunk 2-ig, visszaindulunk. Csak meg kene talalni azt az irdatlan hosszu utat, ami kivezet a varosbol. Megtalaltuk. Ha lattunk valami erdekeset, azt lefotoztuk.

Nagyon hosszan jöttünk be, nem lenne jo kisetalni. Stoppolni eleg nehez, mert többsavos az ut. A belsö savokban gyorsan mennek a kocsik, nem nagyon fognak megallni. A külsö savban meg folyton lahajtok vannak. Azert nekialltunk a belsö savban, hatha valaki megall, közben haladtunk is.
Nagysokara egy fiatal par vett fel  egy regi kocsival. Mondtuk, hogy a következö települesig megyünk. Az nekik tul messze van. Akkor jo a varos szeleig is, vagy csak nehany keresztezödest menjünk. A lany nagyon kedves volt (szep is), valamit magyarazott, hogy dolmuşsal mehetünk a következö faluig. Gondoltam kitesznek valamivel kintebb, hogy buszra szallhasunk (persze nem fogunk). De az egyik körforgalomnal visszafordultak, es jo sakat visszabbvittek minket. Ott volt egy nagyobb megallo a dolmuşoknak. Na ez nem hianyzott, mehetünk vissza. Ugy tettünk, mintha a dolmuşok fele mennenk, mert addig nem indultak tovabb, majd vissza a föutra.
Visszagyalogoltunk az elöbbi körforgalomig. Igencsak messze volt.
Stoppolni kezdtünk, de nem jött össze, közben gyalogoltunk kifele. Vegül feladtuk a stoppolast, csak haladtunk kifele, neha ujra megprobaltuk, de lehetetlen volt. Fel kellett volna szallni egy buszra a varos szeleig, de azt hittük hamarosan kierünk.
Mar jo ideje gyalogoltunk, ugy voltunk vele, hogy a következö keresztezödes utan mar biztos veget er az a ... varos. De csak nem akart veget erni!
Befele lattunk egy vicces nevü boltot, ha azt elerjük, mar nincs sok hatra. Nagyon örültünk, mikor vegre odaertünk. Egy auto epp megallt nekünk, de masmerre ment, igy tudtunk fotot csinalni. Ugy voltunk vele, hogy ha mar idaig elgyalogoltunk, akkor a fenykep mar fontosabb, mint beszallni egy kocsiba.

A nagynehezen elert varos szelen megallt egy kamion. Nem sokat mehettünk vele, a következövel is csak 2 km-t. Mar vagy fel 3, kene talalni egy kocsit, amivel sokaig mehetünk. Forgalom alig.

Majd megallt egy kamion, ami Adanaba ment. Az annyira jo, hogy talan Antepet is erinti. Utközben elkezdett esni a ho. Kissszemü, de ho. Egyszer csak megallt a kamion kb. 30 km utan, azon a települesen, ahol a teat ittuk a terepjarossal, es mondta, hogy nem megy tovabb. Ez nagyon nagy pofara eses volt. Alltunk a hoesesben a semmi közepen, vagy 200 km-re Anteptöl. Fel ora mulva sötetedik, kocsik meg alig vannak.
En egy szandal es cipö közötti hibridet viseltem, szeldzsekiben (sapka, sal, kesztyü volt). Tegnap Zeugmaban 12-14 fok volt, nem gondoltam, hogy itt hidegebb lesz. Szabi gondolta (mar tapasztalt hegyi stoppolasban), ennek elelnere sapka, sal, kesztyü es pulover nelkül volt, csak kabat volt rajta. Nem volna jo ittragadni ejszakara. Ejjel-nappal nyitva tarto hely nem hiszem, hogy van a települesen.
Mar kezdett sötetedni, mikor felvett minket egy kamion. Csak delre jussunk el vele, ahol jobb az idö.
Mersinbe tartott, vagyis jo esetben erinti Antepet. Kis idö mulva engedelyt kertem az evesre. Elövettem a rantottat, meg a melle csomagolt villat es kenyeret, es vegre megkajaltam. Malatyaban mar megettem a szendvicseimet, de ez mar nagyon kellett. Szabi mar reg felelte szegenyes kenyerkeszletet.
Utközben megalltunk egy kamionos pihenöhelyen, ehes volt a soför, ami nekünk is jol jött, kellett mar egy WC nagyon.
Nem kertünk enni, de teara meghivott. Aztan kerdezte Szabit, hogy ehes-e, mondta, hogy nincs penze, igy a soför meghivta. Ez a szokott taktikaja. Most is bejött. Aztan meg ittunk vagy 3 teat indulas elött.
A havasesöt felvaltotta a sima esö, lehet, hogy Antepben is esik.
Utközben beszelgettünk a soförrel, nagyon rendes ember. A hegyi szakaszon eleg ilyesztö volt haladni a szük uton a szakadektol par centire. A lassu kamionok elözese sem tünt jo ötletnek a sötetben, az esöben, de jol vezetett a kamionos. Ezutan nyugis ketsavos ut következett.
Anteptöl 44 km-re bucsuztunk el egy csomopontnal az autopalyan. Atmasztunk a szalagkorlaton a jo savba, es nemsokara megallt egy ujabb kamion. Valami padloszönyegszerüseg volt a fülkeben, le kellett venni a cipöket. Az ipari parkig vitt minket, onnan mar van dolmuş a belvarosba. Alltunk az esöben a sarban a buszra varva egy helyivel, aki a szemben levö benzinkuton dolgozik. Nem nagyon akart jönni a busz, majd beszalltunk az egyik ismerösehez, akivel 1-2 kilometert mentünk. Aztan felszalltunk egy dolmuşra. Mondtuk a ’baratunknak’, hova akarunk menni, ö segitett minket. A nagy uton szalltunk le a Sanko Parkhoz tarto keresztezödesnel. Innen mar tudjuk az utat, begyaloglunk. A ’baratunk’ mondta, hogy az messze van, de mi a heten mar igen sokat kutyagoltunk. Malatyaban meg plane sokat, (utolag megneztem, 10 km-t kellett menni a varos szeleig). Ez a 2-3 kilometer mar nem szamit. Mar az esö sem zavart, ugyis setaztunk, beaztunk, a cipöt is ki kell mosni.
Volt egy pont delutan, mikor a hoesesben alltunk a kocsikra varva, mikor megbantam, hogy nem maradtam otthon, de igy utolag tulajdonkeppen megerte.