jan. 25

Adana

Vegre bementem egy dzsamiba

Szombaton Adananak vettük az iranyt. Nem egy turistaparadicsom, de talan van mit megnezni ott is. Akartam is mar oda menni, miutan a Google Earth-ön lattam, hogy közvetlenül a varos felett van egy hatalmas csipkezett, összevissza alaku to a hegyek/dombok között. Meg ott van meg Törökorszag harmadik vagy negyedik legnagyobb dzsamija. Ezt beszeltük meg talalkozohelynek, miutan 13-an indultunk, 5 csoportban. 

A tohoz vegül nem jutottam el, csak a dzsamit lattam kivülröl-belülröl, hogy miert, ime a törtenet:

Elözö este ravettek, hogy tartsak a csapattal, mert kell meg egy fiu. Nem kellett, rajtam kivül 5 lany es 4 fiu volt, de igy legalabb kettes csoportokat tudtunk alkotni (masnap reggel meg 3-an csatlakoztak). 

Az elörejelzes esöt mondott, de hatha nem azunk el. Autopalyan kb. 220-230 km, 2 ora, persze csak ha sajat autoval rendelkezik az ember, vagy ha sikerül rögtön kifogni valakit, aki oda megy. 

Reggel 6-os talalkozot beszeltünk meg, hogy reggeli utan 7-kor mar el tudjunk indulni. Kibuszoztunk a nagy utig, ahonnan egyszerübb (lenne) stoppolni, ha nem arra lenne az ipari park. Rendkivüli a munkasokat szallito buszforgalom, amik ezer eves leven, okadjak a füstöt. Nem latjuk tölük azt a nehany szemelyautot, ami jön, ök se minket a mindent beborito füsttöl. 

Felsorakoztunk szepen az ut szelen. Minket vettek fel utoljara 25 perc utan. Csak par kilometert mentünk, meg a varosbol sem ertünk ki. A következö (uj) kocsival mar joval többet mentünk, es szerencsere az autopalyan, de lekanyarodott, ugyhogy megint stoppolni kellett. Közben beert minket az elsönek felvett 3 fös csoport. Egy dupla fülkes (vagy mi annak a neve) kisteherautoval jöttek összesen 7-en a max. 6 szemelyes jarmüben. Ez nem aggasztotta a sofört, minket is fel akartak venni. Köszönjük szepen, varunk egy üresebb kocsira. 

Volt egy szivatos kamion, megallt, de miutan futottunk utana vagy 100 metert, inkabb elhajtott. A következö kamion mar megvarta, hogy beszalljunk. Vele is mentünk egy jo darabon. 

Utközben megallt reggelizni, talan minket is meghivott volna, de csak a teat fogadtuk el. 

Kitudjahol tett ki minket, de meg nem eleg közel Adanahoz. Onnan egy Transittal mentünk tovabb. Vele talan 40 km-re megközelitettük a varost. 

Elkezdett csöpögni az esö. A 11 oras talalkozora mar nincs eselyünk, jöhetünk is vissza, ha vegre odaerünk. 

Meg elazas elött felvett az utolso kocsi. Egy ’modern’, de meg mindig ronda Dacia. Egy huszas meg egy harmincas fekete zakos ferfival. A belvarosba mentek, elvisznek minket a dzsamihoz. Szuper. 

Elötte meg megalltak egy ekszerüzletnel. Biztos ajandekot vesznek. 20 perc varakozas utan elegem lett. Az esö is esik. Megkerdeztem a jarokelöket, messze van-e a dzsami? Lelkesen magyaraztak, hosszan es gyorsan, azt hiszik ertem öket. Az azert lejött, hogy messze van. 

Irany az ekszerbolt, mit üzletelnek ott ilyen sokat? Es tenyleg ezt tettek! Ekszerkereskedök voltak, epp egy csomo gyürüt adtak el. Mondtak, hogy 5 perc, abbol 10 lett, de aztan elvittek a Sabancı Cami-hoz. 

Elmult del, ettünk egy dönert, aztan irany a dzsami a csöpögö esöben. 

Meglehetösen nagy, ezert nem csak az imadkozok jarnak oda, hanem a turistak is. Az udvarban rögtön mellenkszegödött egy angolul beszelö idegenvezetö, hogy szivesen elmondja a dzsami törtenetet. Az idegenvezetök itt nem ramenösek, gyorsan meg lehet szabadulni tölük. 

Nem tudom, hogy itt volt-e az ideje, de odabent epp imadkoztak paran, ennek ellenere könyeden bejutottunk. Az se volt gond, hogy Bori nö, csak a cipöket kellett levenni. 

Belülröl is szep, talan szebb is mint az atlag dzsamik. Butorzatra nem kellett sokat költeni, csak a kb. 500 m² szönyegre.

Az udvar is hatalmas, itt-ott kisebb elkeritett reszekkel. Gondolom itt meg lehet vittani a közeleti kerdeseket. 

Kesve erkeztünk, ideje menni. A Seyhan folyon felfele setaltunk parkokon keresztül az autopalya fele. 

Itt a parkokban es nehol az utcan is narancs- vagy mandarinfak vannak szabadon, es januarban is erik. 

Vittem haza kettöt, de mediterran lakotarsam felvilagositott, hogy ez vad narancs. Olyan vad, hogy jobb, ha nem eszem meg! 

Az egyik hidon atkeltünk a folyon, de az meg nem az autopalyahoz vezetett, igy utbaigazitast kertem egy rendörtöl. Valami piszlicsare balesethez kivonultak vagy 10-en. Beszelt valamennyire angolul, ertetlenkedett, hogy mit akarunk az autopalyan kocsi nelkül, de vegül megmondta az iranyt. Közel voltunk, de meg menni kellett. Lestoppoltunk egy kocsit. Az egyenruha miatt azt hittem rendörök, de biztonsagiak voltak. Elvittek a felhajtoig. 

Onnan egy öreg autoval mentünk egy benzinkutig, azt javasoltak, kerdezzük meg, megy-e valaki Antepbe. Inkabb az ut szelen maradtunk. 

Egy kamion allt meg. Örült, hogy magyarok vagyunk. Korabban többször volt fuvarja Magyarorszagon keresztül. Teteszik neki az orszag. Valahogy szoba került, hogy nincs (sok) penzünk, mar nyult is a tarcajaert, hogy szivesen ad. Alig sikerült lebeszelni rola. Aggodott ertünk, mert ö nem Antepbe ment, ha besötetedik nehez lesz autot talalni (vagy lehetetlen). 

Aztan megalltunk egy kulturalt ut menti etteremnel. Bösegesen kaptunk enni, Bori nem is tudta legyürni. Közben vegighivta az összes ismeröset, hogy van-e fuvar Antepbe, de vagy nem dolgoztak, vagy messze voltak. Mentünk tovabb. Valahol delnek kanyarodott, ott elbucsuztunk. 

A következö kamionnal is csak Osmaniyeig jutottunk, ami kb. feltav. Hamarosan sötetedik. Egy Mitsubishi kisteherautos vett fel minket. Jokedvü, beszedes ember volt. Elvalt 3 honapja, van egy fia. Azt mondta, Anteptöl 20 km-re all meg. Az jo, azt a 20 km-t mar sötetben is megtesszük valahogy. Aztan megnezte a GPS-en, es 60 volt az a 20. Autopalyan meg inkabb 80. Ez nagyon nem volt örvendetes. 

Faltuk a kilometereket a sötetben, csöpögö esöben, alagutakon at. Nem allt tul jol a szenank, 80 km-t menni busszal tul draga nekünk. Ha elfogadtuk volna a penzt a soförtöl (ha Szabi ott lett volna)! 

Egyszer csak egy kamionra mutat a soförünk, hogy az Antepbe megy. Ez tök jo, de minket ez hogy erint? Valahogy erintkezesbe kene lepni a vezetöjevel, megallitani, elmagyarazni neki, hogy stopposok vagyunk, es vigyen el minket. Pont erre keszült a soförünk! Melle huzodott, lehuzta az ablakomat, es atkiabalt neki, hogy alljon meg. 

Lehuzodtunk, es lezajlott az utascsere. Talan ismertek egymast, vagy csak rendes volt a masik is, nem tudom. 

Vele vegre eljutottunk a varosba. Onnan busszal mentünk egeszen az egyesületig. 

Mi voltunk a legutolso csoport, amelyik Adanaba ert, de a legelsö, amelyik vissza. 7-re mar otthon voltunk. Az egyik csoport (elükön a török Mehmettel) hajnali 1-re ert haza.