dec. 29

Ciciland

Nagy örültseg volt odamenni

A szombati zeugmai turank utan az az örült ötlete tamadt Szabinak, hogy vasarnap menjünk el Malatyaba. Nem tudunk tul sokat a varosrol, csak azt, hogy meg kell neznünk. Akiket kerdeztünk, azt mondtak, hogy szep. De hogy az epületeket kell-e nezni, vagy a tajat, azt nem mondtak.
Kertem egy kis gondolkodasi idöt, mert elegge faradt voltam az elözö kirandulasok miatt (volt mar egy par kilometer a labaimban), es plakatot kene csinalnom. Vegül ugy döntöttem egye fene, menjünk. A reggel 6-os indulast felalkudtam 6:30-ra. Valamit aludni is kene, amiböl nem sok lett. Hajnali 1-ig irtam az elözö utrol.
Malatya 240-250 km-re van tölünk eszakra a hegyek közt. Kocsival kb. 3 ora, nekünk kell vagy 4. Gondoltam majd ülünk szepen a kocsikban orakon at, tudunk pihenni. Gyorsan szetnezünk a varosban, es 2-kor irany haza, hogy ha szerencsenk van talalunk sötetedes elött egy kocsit Antepbe. A sok setababol mar eleg volt, ma csak kocsikazunk.
Azert teljesen nem nelkülözhettük a labunkat, kimentünk a stoppolo helyünkre, majd meg egy keresztezödessel feljebb. Ez azert mar kicsit sok.
Vasarnap leven nem volt nagy forgalom. Egy egyterüvel kivitettük magunkat a nagy utig, majd egy zsufolt mikrobuszba vettek fel minket a munkaba igyekvö ferfiak es asszonyok. Mentünk velük nehany kilometert, majd egy szemelyautoval a varos nyugati hataraig.
A következö jarmüvel (kamion) mar mentünk vagy 50 km-t a kahramanmaraşi keresztezödesig. Utközben volt egy szakasz, ahol sziklak közt haladtunk. Nem voltak magasak, de szepek, es maszhatoak. Aztan egy huszoneves srac vett fel minket egy uj Fiattal. Török szokas szerint a fütes a maximumon, de ö nem nyitotta le az ablakot, ahogy masok, hanem poloban es mezitlab vezetett. Tul hangosan hallgatta a zenet, idönkent cigizett es telefonalt, volt hogy egyszerre mindket keszülekkel. Eleg sokat mentünk vele, de messze nem annyit mint gondoltam. Mikor kitett, meg mindig volt vagy 130-140 km hatra.
Ezutan 3 villanyszerelövel utaztunk 10 km-t, valami helyszinre igyekeztek. Egy keresztezödesnel raktak ki. Forgalom alig, körülöttünk hegyek, hat csinaltunk nehany kepet.

Aztan jött egy idösebb bacsi, es mentünk vele 20-30 km-t a hegyek közt a szerpentinen. Ö is, a kocsi is koros, de igen jol haladtunk. Nagyon szep a taj. Balra hegy, jobbra szakadek.
Megint az ut szelen vagyunk, jo lenne mar odaerni. Haladnunk kell, ha visszafele is ilyen gyer lesz a forgalom.
Megallt egy uj sportterepjaro. Egy kis rendezkedes utan beültünk hatra a ferfi (42 eves) es az anyja möge. Malatyaba tartottak. Nagyon rendes pasas volt. Jolszitualt, beszelt valamennyire angolul, Budapesten is jart. Az anyja folyamatosan beszelt, de eleg volt neki, ha neha kapott valaszt. Az egyik faluban meghivott teara a ferfi. Egy lepukkant teazoba mentünk, nöknek tilos (legalabbis nem szokas), addig anyuka az anyosülesen vart. Teazas közben megkerdeztük mit is kene megneznünk Malatyaban. Felhivta valamelyik ismeröset, es adott nehany tippet.
Fel 12-kor vegre beertünk a varosba. Mentünk egy darabon, de igy is a külvarosban tettek ki minket. Nem tudjuk miert, mert meg mentek befele. Az ott parkolo rendöröktöl kerdeztük, hogy messze van-e a belvaros. Igen! Ujra stoppoltunk, fel is vett valaki. Mondtuk mit akarunk megnezni, es elvitt oda. Igen sokaig tartott az ut a belvarosig, öröm lesz majd kijutni hazafele.
Lefotoztuk a dzsamit, amit meg kellett neznünk.

A Kervan Seray messze van, ugyhogy tettünk egy setat a belvarosban.
Olyan a varos hangulata, mint a Fekete-tenger partjan. Nyüzsgöbb, europaibb.

Visszajutottunk a dzsamihoz. A fedett bazar nagy csalodas volt, tele modern unalmas üzletekkel.
Fel egy lehetett, ugy döntöttünk, nem varunk 2-ig, visszaindulunk. Csak meg kene talalni azt az irdatlan hosszu utat, ami kivezet a varosbol. Megtalaltuk. Ha lattunk valami erdekeset, azt lefotoztuk.

Nagyon hosszan jöttünk be, nem lenne jo kisetalni. Stoppolni eleg nehez, mert többsavos az ut. A belsö savokban gyorsan mennek a kocsik, nem nagyon fognak megallni. A külsö savban meg folyton lahajtok vannak. Azert nekialltunk a belsö savban, hatha valaki megall, közben haladtunk is.
Nagysokara egy fiatal par vett fel  egy regi kocsival. Mondtuk, hogy a következö települesig megyünk. Az nekik tul messze van. Akkor jo a varos szeleig is, vagy csak nehany keresztezödest menjünk. A lany nagyon kedves volt (szep is), valamit magyarazott, hogy dolmuşsal mehetünk a következö faluig. Gondoltam kitesznek valamivel kintebb, hogy buszra szallhasunk (persze nem fogunk). De az egyik körforgalomnal visszafordultak, es jo sakat visszabbvittek minket. Ott volt egy nagyobb megallo a dolmuşoknak. Na ez nem hianyzott, mehetünk vissza. Ugy tettünk, mintha a dolmuşok fele mennenk, mert addig nem indultak tovabb, majd vissza a föutra.
Visszagyalogoltunk az elöbbi körforgalomig. Igencsak messze volt.
Stoppolni kezdtünk, de nem jött össze, közben gyalogoltunk kifele. Vegül feladtuk a stoppolast, csak haladtunk kifele, neha ujra megprobaltuk, de lehetetlen volt. Fel kellett volna szallni egy buszra a varos szeleig, de azt hittük hamarosan kierünk.
Mar jo ideje gyalogoltunk, ugy voltunk vele, hogy a következö keresztezödes utan mar biztos veget er az a ... varos. De csak nem akart veget erni!
Befele lattunk egy vicces nevü boltot, ha azt elerjük, mar nincs sok hatra. Nagyon örültünk, mikor vegre odaertünk. Egy auto epp megallt nekünk, de masmerre ment, igy tudtunk fotot csinalni. Ugy voltunk vele, hogy ha mar idaig elgyalogoltunk, akkor a fenykep mar fontosabb, mint beszallni egy kocsiba.

A nagynehezen elert varos szelen megallt egy kamion. Nem sokat mehettünk vele, a következövel is csak 2 km-t. Mar vagy fel 3, kene talalni egy kocsit, amivel sokaig mehetünk. Forgalom alig.

Majd megallt egy kamion, ami Adanaba ment. Az annyira jo, hogy talan Antepet is erinti. Utközben elkezdett esni a ho. Kissszemü, de ho. Egyszer csak megallt a kamion kb. 30 km utan, azon a települesen, ahol a teat ittuk a terepjarossal, es mondta, hogy nem megy tovabb. Ez nagyon nagy pofara eses volt. Alltunk a hoesesben a semmi közepen, vagy 200 km-re Anteptöl. Fel ora mulva sötetedik, kocsik meg alig vannak.
En egy szandal es cipö közötti hibridet viseltem, szeldzsekiben (sapka, sal, kesztyü volt). Tegnap Zeugmaban 12-14 fok volt, nem gondoltam, hogy itt hidegebb lesz. Szabi gondolta (mar tapasztalt hegyi stoppolasban), ennek elelnere sapka, sal, kesztyü es pulover nelkül volt, csak kabat volt rajta. Nem volna jo ittragadni ejszakara. Ejjel-nappal nyitva tarto hely nem hiszem, hogy van a települesen.
Mar kezdett sötetedni, mikor felvett minket egy kamion. Csak delre jussunk el vele, ahol jobb az idö.
Mersinbe tartott, vagyis jo esetben erinti Antepet. Kis idö mulva engedelyt kertem az evesre. Elövettem a rantottat, meg a melle csomagolt villat es kenyeret, es vegre megkajaltam. Malatyaban mar megettem a szendvicseimet, de ez mar nagyon kellett. Szabi mar reg felelte szegenyes kenyerkeszletet.
Utközben megalltunk egy kamionos pihenöhelyen, ehes volt a soför, ami nekünk is jol jött, kellett mar egy WC nagyon.
Nem kertünk enni, de teara meghivott. Aztan kerdezte Szabit, hogy ehes-e, mondta, hogy nincs penze, igy a soför meghivta. Ez a szokott taktikaja. Most is bejött. Aztan meg ittunk vagy 3 teat indulas elött.
A havasesöt felvaltotta a sima esö, lehet, hogy Antepben is esik.
Utközben beszelgettünk a soförrel, nagyon rendes ember. A hegyi szakaszon eleg ilyesztö volt haladni a szük uton a szakadektol par centire. A lassu kamionok elözese sem tünt jo ötletnek a sötetben, az esöben, de jol vezetett a kamionos. Ezutan nyugis ketsavos ut következett.
Anteptöl 44 km-re bucsuztunk el egy csomopontnal az autopalyan. Atmasztunk a szalagkorlaton a jo savba, es nemsokara megallt egy ujabb kamion. Valami padloszönyegszerüseg volt a fülkeben, le kellett venni a cipöket. Az ipari parkig vitt minket, onnan mar van dolmuş a belvarosba. Alltunk az esöben a sarban a buszra varva egy helyivel, aki a szemben levö benzinkuton dolgozik. Nem nagyon akart jönni a busz, majd beszalltunk az egyik ismerösehez, akivel 1-2 kilometert mentünk. Aztan felszalltunk egy dolmuşra. Mondtuk a ’baratunknak’, hova akarunk menni, ö segitett minket. A nagy uton szalltunk le a Sanko Parkhoz tarto keresztezödesnel. Innen mar tudjuk az utat, begyaloglunk. A ’baratunk’ mondta, hogy az messze van, de mi a heten mar igen sokat kutyagoltunk. Malatyaban meg plane sokat, (utolag megneztem, 10 km-t kellett menni a varos szeleig). Ez a 2-3 kilometer mar nem szamit. Mar az esö sem zavart, ugyis setaztunk, beaztunk, a cipöt is ki kell mosni.
Volt egy pont delutan, mikor a hoesesben alltunk a kocsikra varva, mikor megbantam, hogy nem maradtam otthon, de igy utolag tulajdonkeppen megerte.