Nekem jött egy kocsi

De nem gyözött!

Ma is nekiindultam a varosnak bicajjal. Remelve, hogy a szelep kitart, es nem ereszt le az elsö kerek. Kitartott, de azert egy pumpaval felszerelkezve indultam.
Eleinte a tegnapi utvonalon haladtam, majd balra fordultam jobb helyett. A varos szelet elerve egy lepukkant helyre ertem, es inkabb visszafordultam.

Illetve mas iranyba, a dombon levö hazak fele vettem az iranyt.

Feltoltam a biciklit a hegyre, ahonnan gyönyörü latvany a varos. (A foto sajnos nem adja vissza.)

Föntebb gyerekek jatszottak, erkezesem kizökkentette öket. Erdeklödve figyeltek engem, majd kövel dobaltak. Szerencsere eleg messze voltam tölük, hogy ne talaljanak el. Talan csak figyelemre vagytak, vagy igy üdvözlik a messziröl jöttet, vagy csak mihaszna utcakölykök.
Fel akartam jutni a dzsamihoz, de sokat kellett tolni a biciklit, igy valamivel föntebb megalltam.

Odajöttek a gyerekek. Csinaltam roluk fotot, tisztaztuk, hogy Magyarorszagrol jöttem repülve (nem biciklivel), es a lelkükre kötöttem, hogy ne dobaljanak kövel. Remelem erkölcsi intelmeim megertö fülekre tallatak.

Ezek a szarhaziak dobaltak kövel.

Mikor mar terhes volt a tarsasaguk, es faztam is, meg biciklizni is szerettek volna, elköszöntem.
Legurultam a hegyröl, es örömmel töltött el, hogy egy ismerös keresztezödeshez ertem. Irany vissza a belvaros. Egy masik keresztezödesnel megint csak örültem, hogy ismerös terepen vagyok. Összeallt a fejemben a varos egy reszenek kepe.
Egy benzinkutrol kihajto auto nekijött a hatso kerekemnek. A barom pont akkor indult, amikor elötte voltam. De nem vett le a labamrol. Mindketten allva maradtunk, mondjuk neki könnyebb. Ereztem, hogy el kene engedni, mert a szembesavban mar csökkent a forgalom. Epp üres lesz, mire a kocsihoz erek, es egy biciklis nem nagy ellenfel a török autosok szemeben.